Jazzgitár, mint az örömzene hangszere

Az iskolában a zeneelméleti tanulmányokból is talán rémlik, hogy a komolyzene után a jazz volt még az a tananyagrész, amit különlegesebb helyzetbe emelt akkori tanárunk. Könnyűzene? Komolyzene? Vulgáris zenéből művészet és tudomány? A jazz karrierje ilyen és ehhez hasonló felhangokkal kísért út. És ehhez a világhoz egy különleges hangszer is létrejött, amely még nem volt jelen a jazz zenéjének nagyközönség elé kerülésekor, csak a gitárgyártás technikai fejlődése nyomán, az elektroakusztikus gitárok megszületésével nyílt lehetőség ennek a speciális hangszernek a jazz zenébe való szerves beépülésére.
Hogy mi is a jazznek, mint zenei stílusnak az egyedisége? Gyökerei a nyugat-afrikai kultúrához és zenei kifejezésformákhoz szorosan kapcsolódik, mivel az Amerikai Egyesült Államokba hozott rabszolgák közösségéből nőtte ki magát. De megtalálhatóak benne az afro-amerikai zenei hagyományok (blues, ragtime) és az európai katonai zenekarok elemei is. A jazz az első olyan világszerte ismert művészeti stílus, amely az USA-ból (New Orleans) indult útjára a 20. század elején. Zenei stílusként jellemző rá, hogy blue note-okat, vagyis olyan hangokat alkalmaz, amelyek az európai hangnemek hangközeinek módosításából születnek. Emellett előszeretettel él szinkópákkal, szvingelés és párhuzamos ritmusok beépítésével. Pontosabban mindezen eszköztár szabad felhasználásával, ugyanis a jazz egyik legfontosabb ismérve az imporvizáció. Az előadók, legyen például egy gitárszóló rögtönzött játékkal felelgetnek a többi hangszer játékára. Ahogy a 20. század közepén a rock vált egy egész generáció lázadó életérzését kifejező szimbólummá, úgy a század elején a jazz kapcsolódott össze a dekadencia, a modernitás és a szervezett bűnözés fogalmaival. Népszerűségét és gyors terjedését az ipari forradalom eredményei is segítették: hogyan is terjedhetne a könnyűzene a széles néprétegek körében, ha nem lenne rádió, amely sugározná ezeket.
Ebben az alapvetően impovizációra épülő zenei irányzatban tág tér és széles lehetőségek nyílnak a zenészek előtt, hogy ötleteikben tobzódva, szabadon szárnyaljanak hangszerjátékukban. Például örömzenéljenek egy jazzgitáron.
A jazzgitárokat félakusztikus vagy tömör testű gitároknak is szokták nevezni. Létrejötte a 20. század 40-as éveihez kötődik, amikor zenészek és közönség egyaránt szembesültek azzal, hogy az akusztikus gitárok hangerejét elnyomja a zenekar többi hangszere, szólama nem tud érvényesülni. Mivel az akusztikus folk gitárok nagy népszerűségnek örvendtek, ezt a problémát mielőbb meg kellett oldani. Az újítást, ami új utakat nyitott a zenészek előtt a hangszedő felfedezése és ennek következtében az elektromos gitárok piacra kerülése jelentette.
Magátnak ennek a speciális félakusztikus gitártípusnak a megszületése a jazzgitáros, Les Paul nevéhez fűződik. Les Paul tulajdonképpen otthoni barkácsolásnak is beillő lendülettel alkotta meg “Fatuskónak” (The Log) nevezett hengszerét, vagyis a későbbi jazzgitárok prototípusát. Ötletével felkereste az egyik elgnevesebb hangszergyártó és forgalmazó céget, a Gibsont, de akkor még nem láttak fantáziát ebben a megoldásban. Ám hamarosan mégis gyártósorra került az ezen az elven működő Gibson ES 350 típusú első jazzgitár. Manapság az Epiphone-Gibson, Godin, Ibanez modelljei közül is válogathatunk, ha az elektroakusztikus gitárok körül különösen a jazzgitárok vonzanak bennünket.