Gitározni: a húrok közé csapni vagy csapkodni?

“Igazi született tehetség! Biztos többször állt sorba, amikor a muzikalitást osztották!” – mondják ismerősök, rokonok, miközben gitárosunk teljes lazasággal virtuózkodik a hangszeren. De a természetes könnyedség mögött ki tudja, milyen komoly szakmai felkészültség áll? Pontosan az, aki már fogott a kezében kottát vagy gitárt. Netán a kettőt egyszerre. Gitározni a zeneiskolákban is szakosodva, több év kimerítő szolfézs és valamilyen “alaphangszer” után lehet, de aki csak otthon, autodidakta módon fekszik neki a tanulásnak, hogy baráti társaságban adja meg az alapHangulatot, annak is rá kell szánnia nem csekély időt az életéből.
Persze bizonyos kérdésekre önfeltáró őszinteséggel válaszolni kell: rászánta-e magát, hogy zenélni fog, érzi-e, hogy számára a gitár az önmegvalósítás legkifejezőbb eszköze, eldöntötte-e már, hogy akusztikus vagy elektronikus gitáron akar-e játszani, ismeri-e a kotta nyelvét stb. Persze, ha nem válaszol, az sem baj, csak neki lesz nehéz.
Milyen, háttérben megbújó késztetések vehetnek rá valakit, hogy gitárért nyúljon és a gitározásban elmerüljön? Lehet például a közösség ereje. Nem kell gondolom sokáig ragoznom azt az életképet, amikor fiatal társaság néhány üveg borral körülül egy tábortüzet valamilyen tisztáson és beszélgetés háttereként vagy fő műsorszámként élvezik a gitározást.

De lehet vonzó benne az is, hogy ez tulajdonképpen egy mesterség. Eredetiséggel, kreatív szólamokkal egy együttesben üstökösként ívelhet a tehetségesek és bátrak karrierje. Manapság számos megasztár és guitaridol verseny  bíztatja a hobbigitárosokat arra, hogy lépjenek ki a négy fal közül, ne rejtegessék tovább amijük van. De motiválhat az is, hogy gondolkodtató, a kísérletezésre széles teret biztosít, de mégsem fájdalmas a tévedés, mint egy hegedűnél. Távábbá az is, hogy mobil, ellentétben pl. egy zongorával.

Nézzünk egy receptet a gitársulihoz! Hozzávalók a gitározáshoz: nagy adag lelkesedés, némi tiszta hallás, egy marék türelem, egy jó gitár tudásszintnek megfelelően, biztos kottaolvasási tudás és gátlástalan kreativitás kevés önuralommal fűszerezve. Ha ez mind megvan, gyúrjuk gitártudássá!

A gitározás ugyanúgy, mint a többi művészi önkifejezés, valamit előcsalogat legbelülről és ahogy a képeken színekben, formákban, úgy a gitárral hangokban, akkordokban szólal meg valami kimondhatatlan. De ne gondolja senki, hogy a mai posztmodernen túli művészet gyakorlásában bármit el lehet adni. A kevésbé vájt fülű zenehallgatók is messziről megmondják a hallottak alapján, hogy megrázó vagy felvillanyozó élményt kaptak-e. Amikor egy-egy koncerten eksztázisba merült szóló gitárosok szinte lehengerlik játékukkal a közönséget, nemcsak a született zseni játszik a húrokon, hanem nyíltan bizonyítékát adja annak is, hogy a gitározást tanulni kell. Méghozzá azért, hogy a tanultak kereteit kitágítva formabontóak lehessünk. Amíg az alapokat megtanulja a kezdő gitáros, addig kisiskolásnak tűnik, aki szolgai módon gyakorolja szünet nélkül a tananyagot. Ehhez kell bizony az a marék türelem, hogy kibírja, amíg kialakulnak saját zeneiségének formái, hogy aztán azt már valóban szabadon, kísérletezéssel csiszolhassa gyémánttá.