Gibson gitár, gitárok

Gibson, mint az ősmárka

A Gibson Guitar Corporation akusztikus és elektromos hangszertyártó magánvállalat ugyanúgy kezdte karrierjét, mint a tradicionális hangszertyártók: Orville Gibson a 19. század végén nagyon jellegzetes mandolinokkal kezdett foglalkozni. Piaci sikerei nyomán 1902-ben alakult meg a Gibson, mint vállalkozás, s immár a mandolinok mellett gitárok gyártásával is foglalkozott. Az első Gibson gitárok 1922-ben kerültek piacra Gibson F5 néven, ám ezt nem sokkal később követte a Gibson L5-ös széria. Az első már nemzetközileg is széles körben elismert modell a félakusztikus Gibson Electric Spanish (ES-150) volt.

Az akusztikus gitárok mellett az 1930-as évektől jelentkezett igény nyomán félakusztikus gitárok gyártásával is foglalkozott, majd egy évtized sem kellett hozzá, hogy híres amerikai jazzgitáros,  Les Paul felkeresse a céget a csak “fatuskónak” (The Log) becézett találmányával, amely tulajdonképpen az elektromos gitárok ősképeként szolgál. Noha ekkor még elutasították Les Paul ötletét, a Fender Telecaster sikerét látva, mégis belevágtak ebbe az új lehetőségekkel kecsegtető irányzatba. Aláírtak egy együttműködési szerződést Lea Paullal, így az első tömörtestű elektromos gitárok a Gibson Les Paul “Gold Top” néven váltak híressé.

Az újszerű hangzás mellett már a kinézete is figyelmet keltett a zenével kapcsolatban állók körében, hiszen mahagóni testével és ragasztott mahagóni nyakával igazán feltűnő jelenségnek számított a kor többi modellje között. Fontos fejlesztésnek tekinthető ezen a Gibson gitáron, hogy 1957-ben az egytekercses Single-Coil-okat ikertekerecses Humbucker hangszedőkkel látták el, amelynek köszönhetően erőteljesen lecsökkentek az öngerjedésből fakadó nemkívánatos háttérzajok.

A Gibson is tapasztalta a könnyűzenében támadt hatalmas igényeket, ezért új modellekkel és új fejlesztési tervekkel szolgáltak az 50-es évektől: a Gibson Explorer, a Gibson Flying V, az ES-335 vagy a mai napig legkeresettebb Gibson SG csak néhány gitártípus ezek közül. Ám továbbra is az 1958-59-es Les Paulok számítanak a legértékesebb elektromos gitároknak a gyűjtők körében – elég csak arra gondolni, hogy ezek a Gibson gitár típusok több millió forintos áron cserélnek gazdát.

A Gibson cégnek is át kellett esnie bizonyos hullámvölgyeken, ilyen volt, amikor minőség és forgalom a 60-as évektől drasztikus esést élt meg. 1986-tól a vállalat új vezetése újra megszilárdította az addigi Gibson márkanevet, s a saját termékek azóta is sikeres gyártása mellett immár leányvállalatok üzemeltetésével is terjeszti befolyását. Műszergyártó cégek, diákok számára forgalmazott gitárgyártók és egyéb felvásárolt hangszergyártók (pl. Epiphone) teszik ki a Gibson holdudvarát. A nagy múltra visszatekintő világmárka számos hamisítási pert indított gitármodellek plagizálása miatt, melyek jövőbeli kiküszöbölése érdekében 1970-től bevezették a tipikus Gibson sorozatszámrendszert. Ez a mai napig alkalmazott kód tartalmazza a gyártás dátumát, helyszínét és a termék saját kódját – ezzel a biztonsági eljárással is kívánják őrizni saját hitelüket.