Az elektromos gitár megjelenés - Egyre hangosabb világunk terméke: az elektromos gitár
A pengetős hangszerek mindig is nagy népszerűségnek örvendtek. A reneszánsztól kezdve a mai értelemben vett gitár őse alkalomtól, színtértől és befogadó közönségtől függetlenül megtalálható mindenütt volt, hogy a húrokon rezgő hanggal kellemes perceket okozzon zenésznek és hallgatóságnak egyaránt. Csakhogy a – közhelyként ismert, de valóságként tapasztalt – egyre gyorsuló világ zajszintje is rohamosan emelkedett és emelkedik mai is. Hang ez is, az is, de van, ami bánt és van, ami gyönyörködtet.
Ahogy a klasszikus komolyzene népszerűsége folyamatosan beszűkült, úgy nyíltak meg a kapuk az új, könnyűzenei irányzatok előtt, melyeknek formációival megalakultak a zenekarok, bandák, előadói helyszínként pedig a koncertek. A hallgatóság figyelmét az új hangzás, a merész és provokatív dallamok és hangszerek együtthangzása felkeltette, de az egymással versengő zenekaroknak állandó készenlétben kellett állniuk, hogy ez az érdeklődés meg is maradjon. A gitár elengedhetetlen kellék volt függetlenül stílustól vagy zenekartól. Viszont az akusztikus gitárok már nem tudták kiszolgálni ezt az alapvetően a hangerő körül koncentrálódó igényt a jobb hangzásért. Tervezőmérnökök és gitárgyártó cégek számára kínálkozott az alkalom, hogy kiaknázzák a gitárban rejlő lehetőségeket.
Az 1920-as évektől kezdve megjelennek a rezonátoros gitárok, melyek az akusztikus gitárok hangszertestében keltett rezgéseket egy rezonátor szerkezettel erősítik fel. Ezen a fejlesztési vonalon alakult aztán ki később az 50-es évek körül az elektromos gitár, amely a hanghullámokat egy elektromágnesesség elvén alapuló ún. hangszedő vagy pick up segítségével alakítja át elektromos jellé.
Az akusztikus gitárok hangszertestével ellentétben Les Paul javaslatára tömör fa testtel gyártják az elektromos gitárokat, hogy elkerüljék a saját rezgéseiből fakadó nemkívánatos felhangokat. Az elektromos gitárok teste minden esetben egyedi. Maga a hangzás is függ attól, hogy milyen a fa anyaga és minősége. A leggyakrabban használt típusok: mahagóni, kőris, rózsafa (paliszander), éger, jávor, nyár. A Gibson hangszergyártó cég fejlesztéseivel úttörőnek számít ebben az iparágban. A zenészekkel való szoros együttműködés nyomán kifejlesztett hangszedőinek köszönhetően pl. a Gibson ES 150 tekinthető az első modern elektromos gitárnak.
Mind erősségében mind pedig hangzásában úgy kapuk tárultak fel a zenészek és a zeneélvezők előtt. Ettől a forradalmi újítástól nem függetlenül indult útjára szintén az ötvenes években a rock korszak, amely kultuszával és lázadásával egy egész generáció életérzését fejezte ki. Az elektromos gitár nagyszerűsége nem csak abban rejlik, hogy ritmusszekciós pozícióban elég “hangosan” tudja kísérni az énekest, hanem hogy szólójátékra is képes, így adva több teret egy zenekaron belül az önálló, improvizatív, zenei bravúrokra. Szemtanúi lehetünk, ahogy megszületik a korszak új hérosza: a gitárhős.
Az elektromos gitárok ma is minden könnyűzenei irányzat elengedhetetlen részét képezik, mivel a rockkultúra és annak különböző változatainak alapja, de ugyanúgy kihagyhatatlanul jelen van a popzenében és a jazz területén is.