A nagybőgő könnyűzenei jugutódja: a basszusgitár

Elektromos gitár vagy elektromos basszusgitár? Ha csak látjuk távolban a színpadon, nem is olyan könnyű megállapítani, hogy melyik melyik, mivel a basszusgitár külsőre nagyon hasonlít az elektromos gitárhoz. Közelebbről azonban már látszik a különbség, mivel a basszusgitár legtöbbször csak négy fém húrral (de van 5-től 12 húrig terjedő változatban is) van ellátva és menzúrája (rezgő húrhosszúsága) nagyobb, húrjai vastagabbak a klasszikus elektromos gitárhoz képest. Mindez azt szolgálja, hogy mélyebb hangfekvésű változatként egészítse ki a ritmusszekciót, ahogy korábban a nagybőgő is ezt a funkciót látta el. Az elektromos basszusgitár hangolása is a nagybőgőjével azonos, vagyis húrjai a gitár alsó húrjaihoz képest egy oktávval mélyebbek.

A basszusgitár az 50-es évek könnyűzenei szórakoztatóiparának terméke, ahol már szükséges volt a nagybőgőt valami mobilabb, felhasználóbarátabb hangszerrel helyettesíteni. A legtöbb műfaj zenei hátterében biztos helye van, de például a jazz és a funk irányzatok teret biztosítanak az önálló örömzenélésre is. Megszületése Paul Tutmarc, Seattle-i zenész és feltaláló nevéhez kötődik, aki létre ezt a gitárszerű basszus hangszert tömör testtel, bundokkal és elektromos hangszedővel, melyen kezdetben vízszintes helyzetben lehetett játszani.
De a basszusgitár igazi szólókarrierjét Leo Fender, a kaliforniai villamosmérnök indította el, amikor 1951-től sorozatgyártásban piacra dobta a Fender Precision Bass-t (P-Bass). Erre a modellre tipikusan jellemző volt a lekerekített test, élek, és hogy egyetlen osztott hangszedővel, 34’’-es menzúrával ls 20 érintővel rendelkezett. Fender következő modellje Fender Jazz Bass névre hallgatott, amely a Fender Jazzmaster gitár basszus változata volt. Az eddig alkalmazott elektronikát 1961-ben megváltoztatták: a basszusgitárt két hangerő-, de csak egy hangszínszabályozóval gyártották – s ez a technológia számít mind a mai napig ún. passzív elektronikának.
A basszusgitárok is két nagy csoportba tartoznak aszerint, hogy akusztikus vagy elektromos hangszedővel szerelik-e fel őket.  Az akusztikus basszusgitár felépítése a fémhúros akusztikus vagy a klasszikus gitáréra hasonlít, csak azzal a különbséggel, hogy a rezonátorüregként szolgáló fa test valamivel nagyobb. Ezeket a korai akusztikus basszusgitárokat a 70-es években kezdték el kifejleszteni Ernie Bell úttörő munkája nyomán. Valójában ezek a hangszerek elektroakusztikus gitárok, hiszen a hang optimális ereje érdekében a kierősítés érdekében hangszedővel látják el.
Az elektromos basszusgitárokat tömör vagy féltömör testű elektromos gitárokként gyártják legtöbbször fából. Ahogy már szóva került a tipikusan négy húros változatok mellett megjelennek a több húros basszusgitárok is. Az 5 húros modellben az 5. húr a hangskála lefelé történő kiterjesztését szolgálja. Hangolással lehet játszani, a kemény metál zenét játszó zenekarok radikális mélységeket is igyekeznek elérni. A négynél több húros basszusgitár kínálta lehetőségeket elsősorban a jazzben, a latin zenében vagy a heavy metalban lehet kiaknázni. Speciális basszusgitárok közé tartozik az érintő nélküli basszusgitár vagy a fej nélküli basszusgitár.
A basszusgitárnak főleg a ritmusszekcióban van nélkülözhetetlen szerepe, de bizonyos zenei stílusokban szólójátékra, improvizációra is tere nyílik. A játéktechnikák közül érdemes megemlíteni a hagyományos pengetést ujjakkal (Jaco Pastorius, Steve Harris) vagy pengetővel (rock, heavy metal), slap (Larry Graham, Stanley Clarke, Louis Johnson főleg funk-ban, soulban, jazzben, latin és popzenében), de a tapping is igen kedvelt minden fogólapos pengetős hangszer megszólaltatásában (pl. Stuart Hamm, John Myung, Les Claypool)